Veranda, fehérre meszelt falak, nyár, tikkasztó hőség, rengeteg légy…és jó illatok a konyhából. A nyáriból!

1985-öt írunk. Nagyék éppen kiköltöznek Balla nagyanyámtól – 6 éves koromig ugyanis ott lakott a négy fős család. Egy szobában. Legalábbis amennyire emlékszem, mert az emlékeim homályosak.
Azt viszont tudom, hogy hatalmas balhé kerekedett abból, hogy nem tudtam a 4-es számú Általános Iskolába, zene tagozatra (zongora) menni óvoda után (pedig én oda akartam!), hanem mama és anyám is szépen rávezetett, hogy jobb lesz nekem az újonnan épült 6.-os számú Általános Iskola, hiszen Anya is ott kapott munkát.
Jól döntöttek.
És nem a protkó miatt, hiszen akkor szinte majd mindenkinek valamilyen rokona ott dolgozott tanári, takarítói, szakács, konyhai kisegítő és /vagy egyéb állásban.
Hát így történt, hogy a kertes házból átrepültünk a friss panelba.
(Lábjegyzet: Érdekes, hogy akkoriban egy 26 éves pár, két gyerekkel, minimális – vagy semmi – tőkével simán megtehette, hogy lakást vesz…)

Szóval oda költöztünk a ’harmadikra’ de a vasárnapi (hétvégi) mamázás megmaradt. Ráadásul akkor még Balla-dédnagyanyám is élt: a nyári hétvégéket (emlékszem, akkor költöztünk) mindig a Könyök utcai nyárikonyha körül töltöttük.
A nyárikonya a legkedvesebb helyem.
Mert békés idők és a családi összetartás hangulatát árasztja magából. A nyugalmat…és a jó ebédeket, kellemes délutánokat.
Gyerekként csak annyit fogtam fel belőle, hogy mindig szól a Kossuth rádió és pontban 12-kor mindig volt ebéd. Nyílik a szúnyoghálós ajtó, ömlik ki az illat és a meleg, mi meg a ’tesóval’ próbálunk leállni a rohangálással.
Dédike kiváló galamblevest készített (erről már írtam) és valami furcsa mód, ez az élményragadt meg a legjobban a nyárikonyhás nyarakból.
Voltak olyan hetek is, amikor minket és az unokatestvéreinket is két hétre Balla mamára bíztak.
Utcai rohangálás, foci, saját „vidámpark” építés a kertben, bújocska, bunker építés egész nap – “félbevágva” egy nyárikonyhás ebéddel.
Általában hús- vagy babéros levessel kezdtünk, utána sült hús és/vagy rántotthússal folytattuk (koviubi, csalamádé, uborka vagy paradicsomsaláta – gyerekkén utáltam mindet!), délután pedig valami süteménnyel zártuk: meggyes pite, almás tészta, zserbó vagy esetleg gesztenyepüré.
Vagy ez a három egyszerre.
Félelmetes egyébként, hogy egy átlag, kispolgári munkás család is megengedhette ezt magának… és nem csak azért, mert lehet, hogy manapság nem; hanem azért, mert azt jelenti én is vén vagyok már, ha ilyeneken nosztalgiázom.