Pontosan 60 napja vagyok itthon. Eltelt két hónap, így már bátran ragadok billentyűzetet, hogy leírjam a tapasztalataimat, újra megtapasztalásokat, pozitív és negatív - mert ilyen is van persze - élményeimet.

Alapvetően jó Magyarországon élni.

Elkerülve azt a hibát, hogy belemenjek az anyagi vonzatába a hazai dolgoknak (éspedig, hogy ha hiszitek, ha nem, de a szolgáltatásokon kívül szinte minden drágább  - vagy ugyanannyiba kerül - mint Londonban, a világ egyik legnagyobb városában - az élelmiszer is!), ki merem jelenteni, hogy jó itt élni!

Jó lemenni a piacra, a sarki henteshez, vannak illatok (Londonban nincsenek illatok - a szó klasszikus értelmében. Nincs meg a ‘hely illata’.), itt vannak fejkendős nénik saját lekvárral, van nagymama és anya főztje, van család, vannak barátok…szép a város…a vidék még szebb! Vannak gyönyörű (GYÖNYÖRŰ!) helyek. Van közösség - és nem metropolita szingliség és rohanás, ahol semmire nincs időd, csak pénzt keresni.

A pénz jó dolog, a londoni pénz még jobb: álmokat lehet vele megvalósítani - és bár ez egy lopótök méretű közhely, de tényleg nem adhat meg mindent…

Persze nem minden fenékig tejfel és szeretném elkerülni, hogy népmesébe hajló ‘jajjdemindenszépésjó’ bejegyzés kerekedjen belőle. Mert nem lenne igaz.

Vannak “vicces dolgok…” nem is kevés.

A teljesség igénye nélkül kezdjük azzal, hogy nincs normális tömegközlekedés (a múltkor attól féltem, hogy szét fog esni alattunk a kívül-belül rohadó busz), aztán jöhet az, hogy nincs normális választék a boltok polcain és nincs normális ételminőség sem! Kritikán aluli mindkettő. És nem csak a hiperek polcain - ott azért általában több a gagyi, igaz, ez csak itthon van így…tessenek megnézni egy Waitrose áruházat a ködös Albionban. 
Szemmel láthatóan mindenki hónapról hónapra él, így nem csoda, hogy lassan már az üzletekből is eltűnnnek a középáron megvásárolható minőségi termékek.

Ki merem mondani:  sok helyen nyomor van.

Huszonnégy órákra lenyomott pillanatéletek.

…

Valami vagy olcsó és gagyi, vagy nagyon drága és jó. Végletek.
(Ez sem feltétlenül pontos: van még a drága és nagyon rossz kategória.)
Hogy lehet ezt túlélni? Hogy lehet ezen túllépni?
Hát úgy hogy alkalmazkodik az ember: és tényleg próbál csak a szépre, a jóra koncentrálni. És próbálja  megtalálni az aranyközéputat. No meg tenni érte, hogy jobb legyen - a saját kis apró eszközeivel. Saját maga körül.

Tudatosság: vásárlásban és a napi életben. Az életedben.

Tetszik, hogy ezen a vonalon egyre több közösség formálódik már itthon is.
Közösségi kert, közös főzés, vásároljunk együtt, neked terem, nekem is terem…Jó látni, hogy a szájhagyomány kezd erősen visszatérni (hülye helyzet: köszönhetően a közösségi médiának) és az ajánlások mindennél fontosabbak lettek az emberek életében. Nem csak itthon, mindenhol a világban, viszont úgy gondolom itthon valahogy sokkal nagyobb a létjogosultsága és az emberek is jobban odafigyelnek rá.

“Ha Eszti barátnőm már háromszor osztott meg fotót és áradozott egy szendvicsezőről, pékről, hentesről, a nénirő aki friss sajtot árul a jobb sarokban a helyi piacon akkor az csak jó lehet!”

Öröm felfedezni ezeket a helyeket - régieket, újakat egyaránt. Azt vettem észre, hogy bár 2001-től laktam Budapesten (egészen 2009-ig) de lényegében újra fel kell fedeznem hogy hova érdemes eljárni egy jót enni, vagy melyik piacot kell meglátogatnom, ha friss rebarbarát vagy jó káposztát szeretnék venni…vagy ha egész egyszerűen elszeretnék hívni valakit valahova.

Elsőre rendkívül szokatlan volt a helyzet. Nem csak ebben, de pont a hiány miatt a konyhámban is.

Nem találtam a helyem és csak most kezdek visszazökkeni a régi kerékvágásba.

Ez nem csak azért van így, mert napi 8-10 órában nem vagyok konyha közelében, de azért is, mert alapvetően ‘idegen’ volt a konyha elsőre.
Be kell laknom, és ez 60nap után sem sikerült még teljesen.
Rengeteg mindenre szükségem van még! 
Az első és legfontosabb dolog egy sütő lesz.

Nincs ugyanis sütőm.

Apró a lakás, így a sütő már nem fért be (egyszerűen nincs hely neki), a villanytűzhely is inkább egy rezsó (két platt) és a pulton át kellett pakolnom néhány dolgot, hogy elférjek rendesen. Szoknom kell, na.

Ez a sütő viszont nagy probléma, azért is, mert nem tudok választani: valami mini, mobil, villanysütő kellene, ami nem csak grill és nincs gyémántárban, viszont arra tökéletes, hogy egy egész csirkét meg lehessen benne rendesen sütni. És azért ne olvadjon szét az első használat után…
Többet is néztem különböző online szakboltokban de még nem akadtam a megfelelő nyomára. Emellett egy lehajtható asztal is kell, hogy ne fogja a helyet a nappaliból, de legyen elég hely a cuccoknak főzésnél. 
Aztán kellenének kaspók a fűszernövényeknek, amik majd fejjel lefelé fognak nőni a konyhapult felett, meg kellenek új tányérok és faláda is fotózáshoz (vintage, zöldséges, boros, kenyeres - ez speciel éppen most érkezik és már úgy várom, mint egy gyerek :)) nem mellesleg rohadt jól mutat szekrénynek is és arra is lesz használva.) és a többi…
No meg nem ártana néhány régi edényt is beszerezni az ecseriről.
Most hogy ezeket leírtam, kezd tudatosulni, hogy még mindig van dolgom.

Eltelt 60 nap és lassan indultam be.
Lassan feláll a rendszer.
Kezdhetek rendesen főzni!

Turn the Kettle ON!