Nagy Sándor: Hódítás...a konyhában

2013. április 01.

Szárnyacskák

Szárnyacskák

A minap úgy gondoltam, hogy Pepin mester útmutatója alapján (egy korai főzőműsorának a részlete), megpróbálkozom az egész csirke kicsontozásával!

Jacques Pépin, francia mesterszakács, Amerikában és Franciaországban több tv showja is ment - és megy még ma is.
Talán az egyik leghíresebb a 'Julia and Jacques Cooking at Home' című, 1999-es sorozat, amiben Julia Child mellett “aprította a hagymát”… 

Szóval Pepin mesternél senki sem csontoz jobban, én meg úgy voltam vele, hogy ha csak a felét sikerül elérni, amit ő a videón művel, akkor már örülni fogok.

Azt kell mondjam, majdnem tökéletesen sikerült! Az egyetlen hibát ott vétettem, hogy a csirke hátát a kelleténél jobban felvágtam, így a bőre teljesen szétnyílt, így nem lehetett már úgy egybecsomagolni.

Az egész csontozásban az első fázis, a szárnyak csontozása tetszett a legjobban. Talán azért is, mert ahogy elkezdi az ember, itt van az első apró sikerélménye és ez adja a további lökést, hogy 'menni fog ez nekem is'.
Hát..mondjuk azt, hogy azért néha egy-egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy a végeredményből majd ehető kaját sikerül összerittyentenem, de ezt a néhány félrevágást, ‘húskaparást’, csonttörést egy kis gyakorlással a későbbiekben lehet javítani.

A kicsontozott, kis nyalókákra emlékeztető szárnyacskák egyből beindították a fantáziámat.
A szárnyat alapvetően csak rántva, édes-savanyú, meg barbecue formában ismerjük, és fogyasztjuk. Nem nagyon készítjük el máshogy, talán csak a levesbe dobjuk még bele.

Ezzel a technikával azonban az ‘alig van rajta hús!’ szárnyból is finom kis ropogtatnivaló lehet.
(Ha előételnek szánjuk, akkor egy kilő csirkeszárny bőven elég!)
Arról nem is beszélve, hogy mennyire jól néz már ki!

Elkészítés: A currys sörtésztából maradt még ki, ezért ebbe beleforgattam a csirkeszárnyakat, majd ugyanúgy kisütöttem, mint a bundás kenyeret.

Köretnek mellé finoman fűszerezett tört krumplit és párolt spenótot adtam, de mivel előételnek - mondjuk házibuliba -  sokkal jobb, ezért készítsünk hozzá rebarbara ketchupot vagy tálaljuk bármilyen más szósszal.
És csak tunkoljuk!

Szárnyacskák
tovább olvasom ->

Címkék: csirke curry csirkeszárny sörtészta Recept

süti beállítások módosítása