A River Cottage meló
Eszter már leírta, hogy milyen volt a River Cottage: azonosulni ott helyben a szellemiséggel, milyen volt a főzőiskola, mit tanultak, vagy éppen mitől River Cottage a River Cottage.
Én máshonnan szeretném megközelíteni, és talán picit hozzá tudok tenni a hangulathoz.
Kívülállóként, munka volt nekem az út: nem vettem aktívan részt a főzőkurzusban, nem ‘tanítottak’. Meló volt.
Munkát írok, de egyáltalán nem annak fogtam fel.
Az Együtt Egy Asztalnál kezdeményezés egyik nyereményjátékának nyerteseit - és két bloggert - vittünk Londonba és a River Cottageba.
Jómagam nem vettem részt a főzőkurzuson, de ott lábatlankodtam végig (a videókat hamarosan láthatjátok az Együtt Egy Asztalnál facebook oldalán).
Az út szervezése már április végén elkezdődött, a River Cottageba azonban csak az utolsó pillanatban sikerült fix napot találni. Ebben az időszakban csak egyetlen egy napjuk volt szabad, amire mi le is csaptunk.
Épp nagy készlődésben voltak: a kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt leégett iskola-épület ünnepélyes megnyitójára készültek, így igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy még ilyen hajtásban is foglalkoztak velük.
Londonból vonattal mentünk Axminsterbe, ott már várt bennünket a taxi-konvoj, amivel elvittek bennünket a várostól 7km-re fekvő River Cottagehoz. A behajtónál Steven Lamb, Hugh jobbkeze várt minket: mindenkinek bemutatkozott, elnyomott néhány poént, hagyta, hogy mindenki kicsit oldódjon és már pattantunk is fel a traktor pótkocsi platójára, hogy bezötykölődjünk a RC főhadiszállására. Steven menet közben elmesélte, hogy általában milyen csoportokat fogadnak (igazán változatos: baráti összeröffenéstől a céges bulikig, minden), és hogy mennyire fontos nekik az iskolákkal való állandó együttműködés.
Ezt mintegy nyomatékosítva, mikor leszálltunk a platóról épp egy kisiskolás csoportot kísértek ki a farmról: bemutatták nekik a helyet, a kertben és a konyhában tanultak, ismerkedtek az állatokkal, a növényekkel és az ételekkel is.
Ami már első blikkre megfogott és nyilvánvalóvá vált számomra, hogy mennyire profi az egész. Mennyire profi ez az ember. Mennyire tudja, hogy mi kell a vendégeknek és biztos vagyok benne, hogy minden egyes csoportnál, fel is készül a fogadásukra. Hogy miből gondolom ezt?
Bemutatkozáskor egyből tudta, hogy én vagyok az, aki a csapatot viszi (soha nem is leveleztem vel), tudta hogy a két blogger Dóra és Eszter, és úgy anblokk teljesen képben volt, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, miről is szólna ez az egész.
Neki ez a feladata: amellett, hogy az RCt viszi és menedzseli, egyfajta ceremóniamester szerepét is betölti.
Gyorsan körbevitt bennünket a helyen, megmutatta mi merre van, mit lehet fényképezni és mit nem, aztán bevetettük magunkat a főzőiskola új épületébe, ami egy nagyon egyszerű fa építmény volt, öszekapcsolva a központi konyhával és a leégett (de azóta felújított) régi főzősuli kőépületével.
Fantasztikus reggelivel vártak bennünket, Steven elmondta, hogy mire számíthatunk a nap folyamán és kezdetét vette a főzőkurzus.
Én pedig kislattyogtam, hogy beszélgessek még vele és megnézem a River Cottage zászlóshajójának számító központi épületet is, amit mindannyian ismerünk a sorozatból.
Steven készséges volt, körbevezetett minket, megmutatta Hugh konyháját - ami lyenkor a személyzet konyhája, és itt készül a napi betevő - és megmutatta a kertet is, ahol épp vágóképeket vettek fel egy új sorozathoz és kész ételeket fotóztak (természetesen itt nem készíthettünk fotókat).
Vicces volt látni, hogy mennyire egyszerűen megy itt minden és milyen egyszerű eszközökkel dolgoznak.
Nem volt túlspirázva semmi.
És ez igaz a River Cottage egészére!
Az iroda egy fészerben található (tényleg), a WC semmi extra - OSB lapokból felhúzott, angolvéséc megoldás - a központi épületet meghagyták a saját állapotában, mégis az egész nagyon egyben van, nagyon rendben van.
Látszik rajta, hogy tudatosan néz ki úgy ahogy. Itt minden okkal olyan, amilyen. Okkal van úgy, ahogy.
Később Stevennel kimentünk a hátsó kertbe és megmutatta a földet is: 62 focipályányi terület a River Cottage egésze, hegyoldallal, mezővel, erdővel, birkákkal…
Beszéltünk a régi főzőiskola megsemmisüléséről is: jól emlékeztem rá, még Angliában éltem, amikor egy véletlen folytán leégett az egész. Tisztán emlékeztem, hogy Hugh akkor a Fish Fight nevű mozgalmához forgatott videókat az Antarktiszon és csak napok múlva értesült a veszteségről.
Steven elmesélte a sztorit, hogy hogyan telefonáltak Dél-Afrikába, onnan hogy telefonáltak le Tűzföldre, majd rádión hogy szóltak egy halászhajónak, ami továbbrádiózott egy másiknak, amelyik meg odahajózott Hughék hajója mellé ás átkiáltotta a kedvencünknek, hogy “Hé! Leégett a főzőiskolád!”
Ezután átadtuk az ajándékokat: magyar szakács-és útikönyvek és egy csigatészta pödrő. Nem tudom hol honos még a csigatészta, de Steven egyből tudta, hogy mi a dörgés.
Közben megnyílt a söntés is: helyi cidert és söröket ittunk és beszélgettünk a River Cottage életérzésről.
Aztán gyorsan eltelik a nap, a főzőkurzusnak vége, a központi River Cottage házban megterítenek nekünk. Mi még készítünk néhány behind-the-scenes fotót, ökörködünk a blogger-lányokkal is Hugh konyhájában, akik már velünk együtt túl vannak néhány pint cideren, majd pedig elfogyasztjuk a vacsorát a többiekkel.
Mindenki elfárad és rohanunk is vissza a vonathoz és irány London.
A nap folyamán többször is visszatérő téma volt közöttünk (a kis csapat tagjai között, akik rögzítették a túrát), hogy ilyet miért nem lehet csinálni Magyarországon? Vagy egyáltalán: lehetne-e csinálni, ha van olyan aki eléggé összeszedett, vállalható (emberileg) és hiteles is?
Mindenkinek más volt a véleménye, de szerintem bármilyen dolog akkor működik, ha őszinte és egyszerű, sallangoktól mentes. Akkor lehet hinni benne, és akkor működik.
Akkor pedig sikeres is lehet: akár itthon is.
És nem kell feltétlenül Hughnak lenni ahhoz, hogy mindez végre nekünk is leessen…
…
Fotók: Lákics Balázs és Fördös Péter
