Mindig van valami kis boldogság érzés,  egy parányi fűszál vagy valami szeretni való apró szikra amibe legelőször kapaszkodunk. És nem eresztjük.
Mindig így kezdődik. Egy apró szikrával. Ami beindítja a motorokat 'odabenn'.
Érezzük, hogy ebből valami nagyon jó lehet, de persze rögtön azt is tudjuk, hogy addig még rengeteg munka, hullámhegyek és hullámvölgyek várhatnak ránk ha hagyjuk engedni a dolgokat.
De persze nem foglalkozunk velük, mert ezek sem tántorítanak el bennünket: jó ilyenkor nem racionálisan gondolkodni és csak azt az egy álmot látni.
Azt az egy szikra-álmot. Csak ezért érdemes belevágni dolgokba. Semmi másért.

A Máté családot úgy egy éve ismerhettem meg közelebbről, de Jánossal már 2012-ben is találkozunk egy általam szervezett (ha jól emlékszem) első Restaurant Dayemen. Akkoriban indították el a Finomító Kantin nevű helyet.
Aztán hogy-hogy nem tavaly úgy alakult, hogy egy munka kapcsán megint összesodort bennünket a szél.

Először csak Jani egy elejtett mondatában szerepelt a Tanya. A családi örökség. Az épület, a kert, a hatalmas terület, a gyerekkori emlékek, a gazdálkodás.
A munkamegbeszélés átcsapott más irányba és azon vettük észre magunkat, hogy éppen arról beszélgetünk, hogy mennyire imádjuk mindketten ezt a 'River Cottage' koncepciót. És azt az életfelfogást.
Elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon sok mindenben ugyanúgy gondolkodunk, nekem pedig rettentően szimpatikus volt az, ahogy János a családról, mint összetartó erőről, mint kötelékről gondolkodik.
Hogy minden a helyén van.
Hogy mennyire így kellene működnie mindenkinél a hétköznapokon. Nap nap után.

Belemélyedtünk a River Cottage tapasztalatokba - én nem győztem áradozni a hely egyszerűségéről. Akkor volt pont egy éve annak, hogy egy munka kapcsán ott járhattam és - az akkor még nem médiasztár -  Fördős Zé haverommal a cottage alapos bejárása után egy-egy pint házi ciderrel a kezünkben arról beszélgettünk, hogy milyen egyszerű is ez az egész és nem értjük, hogy otthon miért nem csinálja meg ezt így senki.
Ugyanolyan egyszerűen, alulról építkezve. Nem túlgondolva és túltolva, hanem tényleg apró lépésekkel, egyszerű megoldásokkal.

Aztán hazajöttünk, ez pedig elfelejtődött. Egészen addig az elejtett mondatig tavaly nyáron. Ott lapult a tarkóm tövében.

Eltelt sok hónap, idén pedig - valamikor tavasszal - János keresett meg, hogy mit szólnék hozzá ha életet lehelnénk a Tanyába.
Közösen.
Apró lépésekkel, mértékkel, apránként felépítve.
Az eltelt három hónapban lefektettük az alapokat és most  - ezzel a blogposzttal is - hivatalosan is megnyitjuk a Tanya kapuit.
Első lépéseinket láthatjátok egy  - remélhetőleg - hosszú úton.
Tervünk van elég, vannak kitűzött célok (évekre), és szeretnénk hosszú távon valami olyasmit nyújtani, ami nem csak nektek lesz öröm, de minket és remélhetőleg a  gyerekeinket is boldoggá teszi majd.

Mert mindig kell az a kis szikra.

...

Végül álljon itt egy kis múltidézés János “tollából”:

A "Tanya" 25 évvel ezelőtt került családunk tulajdonába. Az 1800-as években épült uradalmi épületeket, istállókat az 1990-es években felújítottuk. A régi, akkoriban már teljesen romos állapotban lévő kúria épület helyére az eredeti épület jellegét és formáját megőrző házat építettünk. A villát körülvevő öreg gyümölcsös helyére szőlőt, új gyümölcsfákat, diófákat, platánokat ültettünk.

Édesapánk, nagyapáink nyomdokán haladva, a tanyán végre ideális helyen folytathatta a korábban háztáji körülmények között megkezdett sertéstenyésztést. Nagy szakértelemmel és szeretettel kezdett bele azoknak az egészséges és ellenálló fajtáknak a kiválasztásába, amelyek alkalmasak a ridegtartásra. Mindig a sertéseknek leginkább megfelelő nagy kifutókkal és dagonyákkal rendelkező természetes környezet kialakítására törekedett. 

Édesanyánkkal elhatározták, hogy a városi életet nyaranta felcserélik a vidéki kúria kínálta nyugalomra. Húgaimmal szerettük ezeket a nyarakat, a kiadós reggeliket a teraszon, az ebéd utáni olvasgatást, szendergést a hűvös gesztenyék alatt. A malacsütést a kemencében, a fürdést a hatalmas medencében. A nagy baráti összejöveteleket és a szüreti mulatságokat. Azokon a nyarakon sok mindent megértettünk a világból.  

Közben az elültetett fák lassan megnőttek és mi is felnőttünk. Édesapánk sajnos már nincs közöttünk és közben mi is másfelé sodródtunk, de most szeretnénk folytatni a megismerést és újra életet vinni a TANYÁBA.

...

Hát így.
Szívből remélem, hogy szeretni fogjátok a Tanyát!    

A Tanya facebook oldala erre.