Nagy Sándor: Hódítás...a konyhában

2012. április 26.

Finnya gyerek

Saját gyerek nélkül gyerek recepteket írni lehet meredek. Lássuk mire jutunk. Kezdjük finnyával.

Mindenki finnyásan kezdi. Ez leginkább azért furcsa, mert a gyerekek egyébként elképesztő kajakombinációkat tudnak kitalálni maguknak.
A húgom például egy ideig  - Bobo hatására – kempingsajtos fehér kenyeret evett kovászosuborkával, aztán átállt a vajas-lekváros kenyér zöldpaprikval kombinációra.
Amennyire emlékszem nálam a friss – meleg kenyérbél, jéghideg kólával vitte a prímet (tizenéveim elején egész hétvégéket tudtam volna így elleni egy jó fantasy könyvvel a kezemben, ha anyám vagy apám nem oszt le egy tockost).
A húgommal ellentétben én viszont finnyás voltam. Nem is kicsit.
Uborka, paradicsom, spenót, TV paprika, a szám közelében nem nagyon járt (magamtól biztos nem), lényegében a karfiolon (rántott és rakott), a káposztán (rakott és töltött) szinte semmilyen zöldséget nem voltam hajlandó a szervezetembe vinni.
Nyersen meg főleg nem.
Erre rásegített a konstans rossz  menza élmény is az iskolából (cipőtalp hús, meggyszósz; paradicsomleves-betűtészta) vagy épp a hétvégi kötelező paradicsomlevesezés (“Legalább egy kanállal meg kell enned kisfiam!”).
A salátát egész egyszerűen utáltam, méghozzá azért, mert egyszer gyerekként valami borzalmas szoci hamburgeresnél, a salátalevelen, egy bebábozódott hernyó tanyázott és csak a harapás előtti utolsó pillanatban sikerült észrevenni.
Ha innen közelítjük meg a finnya kérdést, rögtön látni fogjuk, hogy a válasz ezek után igen egyszerű:

A gyerek rendszerint azért finnyás, mert rossz élményt társít az adott ételhez, nem pedig azért, mert ki sem akarja próbálni.
Lehet az iskolából, vagy az óvodából hozza a reflexet, az is lehet hogy titokban nagymama/nagypapa eröltetett rá valamit, amit nem kellett volna, vagy ebéd közben látott olyat, ami neki nem tetszett.

Én például soha nem voltam csont szopogató/rágcsáló ember, nem rágom le az inas részeket a csirkecombról (sem), egész egyszerűen azért, mert kialakult benne ez a reflex: nem szeretem, nem esik jól.
Egész gyerekkoromat úgy éltem az asztalnál, hogy apám a félbevágott birkafejet is kihalászta a pörköltből, mert neki a fej és a szem a pörkölt java.
Ha azt mondom, így nem is csoda, hogy nem ‘cuppogtatok’, akkor azt hiszem senki nem lepődik meg ezen.

Hogy mi segíthet ilyenkor?
(nem a csontra gondolok)

1.) Fokozatosság elve:
Ne toljunk a gyerek arcába egy egész kertet, hogy egye meg nyersen, ha eddig zödséget sem igen vett a szájába. Ügyesen és taktikázva, apró változtatásokkal szokassuk rá a vitamindús étkezésre. A ‘csempészésről’ még lesz szó.

2.) Együtt főzés a gyerekekkel:
Ez persze feltételezi, hogy a gyerkőcök már elég nagyok, de úgy gondolom 4 éves kortól nem árt, ha a gyerek ott sürög-forog a konyhában, vagy a bogrács mellett.
Tűzhöz ne engedjük, kést ne adjunk a kezébe, persze, de legyen anya vagy apa mellett a konyhában és “segítsen” az előkészületeknél.
Fogjon kézbe zöldséget, gyömölcsöt – szinte biztos, hogy bele fog harapni nyersen is.
Ha a gyerek esetleg már idősebb (7-10 év), akkor pedig már ténylegesen részt tud konyhai munkálatoknál. Ha  több gyerek van, még jobb: amíg a nagyobbak a szülőkkel főznek a kisebbek csak ott sürögnek-forognak a zöldségek körül.

3.) Tudatos konyha lét:
Sajnos nagyon sok szülő szerint ‘láb alatt van a gyerek a konyhában’ és ‘csak zavar’, ezért alapból elhessegetik őket.
Pedig nem kellene.
A finnya kérdést a gyökerénél kell megfogni: már az elejétől hagyni kell a gyereket a konyhában (és környékén: a kertben, a piacon, a zöldségesnél) szocializálódni.

A ‘Gyerekkonyha’ rovat alatt megpróbálok olyan recepteket közzétenni, amelyek egyrészt vitamindúsak, esetleg jó szolgálatot tesznek akkor, ha a gyerekkel meg kell kedveltetni valamit; másrészt pedig egy kis szülői segítséggel akár a nagyobb gyerekek is elkészíthetik.

Két éves korától mindenki a ‘konyhaérett’: már ennyi idősen is a szülőket másoltuk, amikor a homokozóban vízes homoktortát sütöttünk a ‘haverokkal’…

***

Kezdjük a két “legdurvább zöldségnél”.
Gyereke válogatja, de nagyon nem lövök mellé, ha azt mondom: a spenótot és a gombát a legtöbb gyerek utálja.
A most következő recept ezt a kettőt kombinálja, így már alapból ledobhatja a láncot a csemetéknél, de ha ügyesen, a ‘csempészés’ technikáját (részeletesen majd a követező cikkben) alkalmazzuk, akkor sikerre vihetjük a tervet.

Nem árt azonban, ha otthon a spenót és a gomba is szinte állandó vendég a konyhában, hogy a gyerek ismerje is – legalább látásból, ha eddig nem is kóstolta.

Reggeli – Spenótos-gombás bundás kenyér

Ugyanúgy készítjük, mint a hagyományos bundás kenyeret, de először egy szelet kenyérre tegyünk egy kis csomó friss spenótot, rá néhány szelet gombát (opció: sonka), majd rakjunk rá egy másik szelet kenyeret, fogpiszkálókkal fogjuk össze és így forgassuk meg a tojásban. Tálalás előtt azért a fogvájókat ne felejtsük el kihúzni!

A tetejére mehet sajt (minden gyerek kedvence) – de próbálkozzunk most be egy kis mozzarellával.

***

Legközelebb egy együtt főzős ötlet jön még mindig a csempészős technikával, szinte csak zöldséggel, de el lesz benne rejtve a gyerekek mágikus vonzerejű kedvence is: a virsli.

Finnya gyerek
tovább olvasom ->

Címkék: Sztori Mindenmás