Nagy Sándor: Hódítás...a konyhában

2012. december 21.

Reggeli, Karácsony Ünnepén 

Hagyjuk egy napra a rántottát, a főtt tojást, a lecsót és az angol reggelit…vagy éppen a parizeres zsömlét.
Készítsünk valami olyat karácsony reggelén, amit alapvetően nem minden nap készít az ember. Igen, reggelire is! Nincs az megírva sehol, hogy csak Szenteste a vacsora lehet különleges!
Ehhez a recepthez egy fűszeres vajra lesz szükség, amit már jó előre, akár holnap is el tudtok készíteni, hogy aztán 2 napot a hűtőben álljon, hogy Karácsony első napján az ünnepi reggelizős asztalra kerüljön!

A szőlő és a kéksajt nagyon jól harmonizál, de ha úgy szottyan kedvetek a kéksajtot akár kecskesajttal is helyettesíthetitek! Mindkettővel nagyon finom.

Hozzávalók: 10 dkg vaj (sótlan), kevés metélőhagyma, kevés kakukkfű, 20 dkg kéksajt vagy kecskesajt, 4 evőkanál méz, 2 teáskanál Dijoni mustár, olívaolaj, 20 dkg szőlő, 1 nagy, friss baguett (6 egyenlő részre vágva) vagy rozskenyér szeletelve

Elkészítés: Hogy az ízesített vajat megcsináljuk, egy tálban keverjük össze a vajat a kakukkfűvel és a metélőhagymával, fűszerezzük ízlés szerint, majd vegyünk elő egy sütőpapírt és tekerjük össze egy rúd formába, aztán tegyük a hűtőbe 2 napra.
A reggelihez kelleni fog a sütő: melegítsük elő 200 C-ra, majd vegyük ki a vajat a hűtőből, hogy picit melegedjen fel, kenhető állapotra. Egy tálba rakjuk bele a méz felét, a mustárt, egy jó adag olívaolajat, csipetnyi sót-borsot és jól dolgozzuk össze.
A sajtot rakjuk egy tepsibe és fröcsköljük be a mézes-mustáros-olajos öntettel. A szőlőfürtöket tegyük egy másik tepsibe és kenjük be őket a maradék mézzel. 
Rakjuk mindkettőt a sütőbe 30 percre, egészen addig, amíg karamellizálódnak.
A baguettet/kenyeret pirítsuk meg, kenjük meg a vajjal, tegyünk rá a kéksajtból/kecskesajtból, majd rakjuk rá a szőlőt (szakítsunk le párat a pirítósra). 

tovább olvasom ->

Címkék: kéksajt Recept Reggeli

süti beállítások módosítása