A K. Nagy - Kerekes vonal
Rendhagyó cikk. Gondoltam, ha már annyit írtam, hogy így parasztgyerek, úgy alföldi, ‘emígy bihari’, akkor amolyan amatőr családfaelemzőként leírom, hogy miért is.
És írás közben az jutott eszembe, hogy: a galambleves finom!
Soha nem leszek ‘pesti’. Pestiesen szólva se. Bár lassan tíz esztendeje Budapest az otthonom (mármint: tényleg otthonom, de amíg világ a világ én alföldi parasztgyerek maradok; még akkor is, ha nem tűnök annak első látásra. Másodikra talán már jobban.
Gyerekként utáltam annak lenni. Mindig más akartam. És bár a mi családunknak nem volt tanyája (egészen pontosan tanyája sem), de a kétszobás panel mellett volt egy olyan 400-600 négyszögöl (1 négyszögöl=3,6 nm) telkünk, bérelve. Így aztán a szokásos hétvégi program tavasztól őszig az vagy kapálás/gyomlálás/”betakarítás” vonalon mozgott, vagy az Ásó és Mr. Vetemény: Ásás és veteményezés produkcióval hakniztunk a parcellák között a város határában.
Utáltam.
Mert inkább a tv-számítógép előtt ültem volna, vagy olvastam volna valami jó könyvet. Ebből persze aztán mindig nagy veszekedés lett, Apám elviharzott, Anyám a fejemet szidta, hogy “sohasem segítek semmit”.
Akkor nem értettem miért jó az, ha apám azt olvassa éjt nappallá téve, hogy hogy lehet itthon a pisztáciát meghonosítani, vagy hogy van eladni való (tojás VAN eladó) fűszerpaprikánk, krumplink, vagy annyi TV paprikánk hogy egy kisebb falunak elég lenne. Fel sem tűnt: gyerek voltam.
(Balla-Nagy jobbra)
Nem éltünk fényűző életet, semmink nem volt, és mégis sok mindenünk.
Az alföldi ‘paraszti vért’ apai vonalon örököltem. Igaz Apám egy huszárvágással, 5 szakmával a kezében, 1991-ben gyorsan váltott a munkaügy felé (ma szép szóval HR-es), de a vér szerinti örökség valahogy benne maradt.
A sors furcsa fintora, hogy most ugyanezt csinálja…
Kerekes nagyanyámék heten voltak testvére, kislány korában tanyán éltek. Az apai dédnagyanyámra szinte nem is emlékszem. Ráadásul csak az egyiket “ismertem”. Homályos ködpamacsba bújik már az arca is. Mama szakács volt, nagyapám (munkás családból származott, 90′-ben meghalt) sofőr. Megrakodott ZIL-el nyomta az ipart éjt nappallá téve.
Már gyerekkorban úgy voltunk nevelve, hogy a disznó, tyúk, kacsa, birka, meg a többi ház(táj)i állat látványától ne csináljuk össze magunkat. Gyerekként a természet velejárójának tűnt, hogy mamának segítek tartani a tyúkot, amíg elvágja a torkát, mert utána az megy a levesbe; ahogy a disznó ‘leszúrása’ és feldolgozása is. Hol volt még akkor szögbelövő vagy EU konform áram…
Ez volt a természetes.
Hogy jó volt-e? Persze.
Jó lenne ma is? Persze. Még akkor is, ha az idők változnak…
Csak elfelejtettük.
Nagy család levén hatalmas evések (ivások) voltak hétvégenként. Összejártunk a Fehér utcába ( Hajdúszoboszló szélén, a reptérhez közel, ahol nagyanyámék laktak) vagy vendégségbe mentünk valamelyik rokonhoz. Mindig voltunk minimum tízen.
Nem ‘grillpartik’ voltak, hanem irdatlan mennyiségű húsból bográcsozás! Az asszonyok a konyhában előkészítettek és pletykáltak, mi kölykök rohangáltunk vagy a macskát kergettük, a férjek meg a bogrács körül állva beszélték meg a világ – vagy a saját kis világuk – dolgait, miközben fogyott a hideg sör, a pálinka vagy a bor.
Beszélgettek. És ez nekem tetszik.
Akkor ez sem tűnt csodának, manapság egyre inkább annak tűnik.
Aztán Kerekes nagyanyám csinált mindig házi kenyeret. Imádtam és imádom ma is, bár sajnos egyre kevesebbet vagyok otthon és ő sem süt már manapság annyit, de hála Istennek a húgom átvette ezt a jó szokását és egyre többször csinál.
Nem emlékszem, hogy nagyanyám akkoriban is csinált-e már kenyérlángost, de később valamikor a 90-es éveg vége felé “Marika néni” híres-hírhedt kemencés kenyérlángosokat sütött a aKemencés Csárda (egykori Spaten söröző, hát, ilyen a világ…) vendégeinek.
Így voltunk mi K. Nagy és Kerekesék, és valahol egy részemben én is ezt hoztam magammal onnan, abból az ágból. Csak idő kellett neki, amíg felszínre került. Így van ez jól.
A másik oldalról, a Balla – Karika család vonalról, emlékekről, Balla-dédnagyanyámreszelt tészta-gombótájáról meg a szomszéd Miklós bácsitól kapott galambból készült babéros levesről legközelebb.
***
Kemencés lángos
Először is jó ha van egy sütő kemence. Kerti sütő is jó. Mármint befalazott tégla. Minimum.
Ha nincs, akkor sincs vége Világnak: marad a tűzhely.
Hozzávalók:
(4 személyre)
- 1 kg finomliszt
- 30 g friss élesztő
- 1 csipet cukor
- 1 evőkanál só
- 1/2 l víz
A tetejére (feltét):
- 25dkg főtt, húsos császárszalonna
- lángosonként 1 gerezd fokhagyma – reszeljük le és adjunk hozzá 1 dl olajat
- 30 dkg sajt
- 450 ml tejföl
- opció: 2 db közepes lilahagyma
Elkészítés: Az élesztőt egy pohár (2 dl) langyos vízben egy csipet cukorral futtassunk fel (kb. 15 perc).
A lisztet és a sót keverjük el egy nagy vágódeszkán (nyújtódeszkán) és készítsünk egy kis mélyedést a közepébe. Ide öntsük bele az élesztős vizet, majd adjuk hozzá a langyos vizet és dagasszuk be (kézzel, vagy géppel, ha van otthon).
A tészta akkor jó, ha sima és nem ragad, de viszonylag lágy. Kelesszük pár percig (átnedvesített konyharuhával letakarva), majd az egészet nyújtsuk kb 1 cm vastagságúra.
A tésztát tegyük tepsibe, majd 200 C-ra előmelegített sütőben(egyébként kemencében) 5 percig süssük.
Ezután vegyük ki, kenjük meg a fokhagymás olajjal, a tejföllel, szórjuk rá a kockára vágott szalonnát, majd a sajtot is ráreszelhetjük. Ha akarjuk, a sajt előtt még a karikára vágott hagymát is rárakhatjuk!
25-30 perc alatt készre sütjük, aztán nem marad más hátra, mint a szeletelés és az ebéd!
